01

Tréningek

Az ember érték! Hisszük, hogy a fejlődés hatására ezt mások is észreveszik. Tréningjeinkkel olyan készségeket fejlesztünk és olyan tudást adunk át, amely támogatja a résztvevőket abban, hogy elérhessék céljaikat és ezáltal egy boldogabb, teljesebb életet tudjanak élni. „Nyugtával zárd a napot!” – ahogy a mondás is tartja. Éppen ezért legfőbb célunk, hogy résztvevőink készségeit hatékonyan fejlesszük, valamint hogy a tréning jól érezzék magukat a bőrükben, hiszen csak ekkor tudjuk mi is elégedetten zárni a napot.
Tekintsd meg
02

Képzések

Képzéseink megtartáskor nem csak a tudás átadást tartjuk szem előtt, hanem azt is, hogy a képzésben résztvevőink jó élményeket szerezzenek a tanulással kapcsolatban, és örömük legyen az új szakmában vagy az új tudással a birtokukban.
Tekintsd meg
03

Workshop

Workshopjaink során résztvevőink rövid idő alatt gyors fejlődést érhetnek el egy adott témakörben, emellett pedig fejleszthetik képességeiket, készségeiket. A workshopok tematikájának összeállításában merítünk a mindennapokban előforduló szituációkra és problémákra, hogy valóban a legaktuálisabb ismereteket adhassuk át. Odafigyelünk továbbá arra is, hogy a tanulás és tudás megszerzése élményekkel teli lehet a résztvevőink számára. Ezáltal résztvevőink a workshop elvégzése után a tanultakat gyorsan be tudják illeszteni mindennapi gyakorlatukba.
Tekintsd meg
Legfrissebb

Tanfolyamaink 16

Történetünk

Az Estudien Kft. általános szakmai bemutatása

Estudien bemutatkozás oldal kép

A képzéseinkkel való elégedettségi index az elmúlt 3 évben a maximális 10-ből 9,2 és 9,7 közötti volt a képzés típusától függetlenül.

Célunk, hogy mindennapos munkánkkal ezt szakmai színvonalat biztosíthassuk minden résztvevőnk számára.

13
Év tapasztalat
5473
(Fő)
Sikeres vizsgázó
6020
Résztvevők száma
92
(%)
Elégedettség: 10-ből 9,2

Az Estudien Kft. több, mint 10 éve felnőttképzésben, tréningekben sikeres vállalkozás. Fontosnak tartjuk a fejlődést, az embert ezért komplex szolgáltatást nyújtunk a céljaid elérésében.

Register Now

GET 100S OF ONLINE COURSES FOR FREE

Create your free account now and get immediate access to 100s of online courses.

    Iratkozz fel most, mi pedig oktatási anyagokkal, új tanfolyamokkal, érdekes bejegyzésekkel, népszerű könyvekkel és még sok más hasznos hírlevéllel jelentkezünk!

    Felnőttképzési engedélyszám: E/2020/000337
    Nyilvántartási szám: B/2020/004650